Hogyan lehet bekötözni a lábakat a visszerekből

Egy vésetet, éles lenyomatot, bomló anyagba metszett, furcsa speciment. Nem hogyan lehet bekötözni a lábakat a visszerekből sziklákból megszámlálhatatlan sokaságú kőlapocskákat, könyveken, ritka forrásmunkákon át sem búvárkodtam én, mégis a felfedezők közé sorolnám magam - amit találtam, bomló anyagba véste az idő, agyam rezgő sejtszövevényébe.

Pár esztendeje őrzöm a lenyomat rajzának finom erezetét, azóta kitörölhetetlen onnan a legapróbb részlet is, ébredőmosolyú röntgen-emlékem most nyilvánosság elé bocsátom: úgy érzem, kezdhetünk vele valamit.

Éles kontúr benne: a gyártelep. A salakdombokat gőzöltető, törmeléktéglát púposra gyűjtő és megtűrő hepehupás udvar; ívelt betoncsarnok; puffogó elszívóberendezések; suhanások közben el-elbődülő szállítótargoncák, egy-egy overallos kamasszal a tetejükön, kezükben a nedvesre-fogott ebonitrúddal; köpködő, nyomorék szökőkút egy satnya virággrupp mértani középpontjában - s aztán egyre inkább benépesül a táj: széldagasztott munkaköpenyek feszülnek, mint viharvert, ám röptető szárnyak; falatozó kubikosok a félig kész betonúton; a csarnok roppant, emberi mozgásokat átszűrő s picit torzító üvegfala; a nyitott ajtó, melyen át csak úgy dől a gépek sipító, hisztériás zaja; s az így támadt belső üresség magához szippant, becsal a fényszűrő boltozat alá; fura látvány lehetek - valahol megállok; dühödten riog hátam megett a mozgódaru csengője, valaki kabátomba akaszkodik s visszaránt: - Vadmarha!

Ki akarsz nyújtózni?! De szemem nem a veszély felé rebben: a kezet bámulom, ébredő csodálkozással, ezt az ismerős, húsigrágott-körmű kezet, hüvelykujján a két barna sümölccsel, s ó, a tintafoltokat! Iskola, folyópart, fölénk boruló fűzkisasszony, az első szippantás s görcsberántó köhécselés - V. Tudhatta, sejthette volna. Úgy ismertük egymást, mint a tenyerünket.

10 dolog, amit jó lett volna tudni, mielőtt hirtelen megműtenek visszérrel

Egy udvaron laktunk, telekkerítő bérkaszárnyák grundján, két évvel idősebb, de velem barátkozott, feszült is érte akkori kamaszmellem. Magas, vékony alakja kissé fölém görbül.

Október

Ő lefelé beszél, s én felfele szólok. De ezek személyes ügyek - eközben Sanyit figyeltem. Szemei mosolyogtak, alattuk megbújva halványlila, mélyülő árkok. Keze, mellyel cigarettára gyújtott, remegett.

Sanyi moccant, mint a riasztott állat, siettében hátraszólt: - Keress meg! Aztán megkerestem. Vagyis ő keresett meg Kerestük egymást. Azt hiszem, ez az igazság. S ülünk tehát, valahol a folyóparton, de leginkább - kamaszkorunk zöld gyepén, mikor legutolsó baninkat is megosztottuk, cigiztünk és bélyeget gyűjtöttünk, cirkuszba jártunk, ha megült a trupp, tízszer is végigcsodáltuk az egyetlen műsort, a magára hagyott szódás-szekerek üvegeivel spriccolódtunk, mozik első sorában feszengtünk jegy nélkül, meg Grant kapitány, Egri csillagok - kettészakítottuk az egyetlen, rongyos példányt, hogy hamarabb olvashassuk Mindenkinek vannak ilyen élményei, s nem szeretném másokra tukmálni; csak nekem szólnak, húrjai bennem cincognak-ciripelnek, no és Sanyiban; de azt még el kell mondanom, hogy szülőföldünk az aszfalt volt - krém visszérgyógyászatban aszfalt horzsolta le annyiszor csontos térdünket, aszfalt vonta magához iskolából csent krétáinkat, az aszfalt mindenhová elkísért bennünket, s most hogyan lehet bekötözni a lábakat a visszerekből vagyunk, valahol a folyóparton.

Hogy a fenébe gondolod? Egyik erre, másik arra, nem normális?

Közgazdász lett, az üzem beruházási osztályán dolgozik, de ki akarják emelni: magasabbra! Korán megnősült, fia van. Felesége vidéken tanít, egyelőre semmi lehetőség, hogy együtt éljenek. Tömör, szaggatott mondatai közt ki nem mondott terhek feszülnek. Miért, neked sosincs? Na látod Nem stimmel valahogy az egész. Túlzottan érzékeny vagyok, ez az! A változások kora Hát akkor, érzékenyek Látod azt a betonoszlopot?

Megöntötték, szériában gyúrták. Valamikor még szurok- s mézgaszaga volt, emlékszel? És vasmacskán kapaszkodott föl az ipse, mi is megpróbáltuk, apám meg leparancsolt Így most olcsó, tartós. De beton! S napjaim tele vannak betonnal: ennyi és ennyi tonna cement, sóder, acélváz, nyavalyák.

A daru csenget, visít az üzem. Anyagi javakat termelünk, hallod? Nem gyártunk, termelünk! Ez szép, lelkesít is Tudod, hogy az idén még nem voltam szabadságon? Hiába, épít az üzem. Hogyan kezeli a só a visszérbetegségeket enyhe novemberünk van. Folytatja: - A feleségem, tudod, falusi származású. Mondhatom, gyönyörű hely.

Visszerek gyakran szenvednek alsó végtag.

Az isten háta mögött. Tele sárral, villany nincs, aszfalt nincs, de nem ez az érdekes. Üdítő világ. A mai világ egy része. Egy földrész, ahol élnek. Mi pedig a szomszédos földrészen élünk.

Ezt, a miénket ismerem, csak most ideges vagyok Ipari termelés, lám, mégis visszacsúszom: korunk pozitív ereje, érzem, tudom!

De ott? Mi van ott?

Kell legyen valami, vonz és taszít Vegyük ki együtt a szabadságunkat! Ebben maradtunk.

A nyílt, mechanikus sebek okai

Tíz napig voltunk együtt: egy hűvös távirat visszaszólította munkájához. S míg nap nap után kiültünk a sármányi háromszögelési pont rozoga tákolmánya elé, a Juhos tetejére, lázasan, riadtan hullatta elém lelkét lehúzó homokzsákjait. Némelyiken hiába, s inkább csak sejteni lehet; másokon hogyan lehet bekötözni a lábakat a visszerekből pontocska csupán, hajszálvékony kék vonalka szomszédságában.

Sokáig elidőzök a térkép e kedves, parányi részén, ujjaim begye finom siklással tapogatódzik a pár négyzetmilliméteres körzetben, ilyenkor úgy érzem magam - simogatásom a kicsinyített vidék nyalakodó napja, mely felszippantja békanyáladzó pocsolyáit, araszokkal toldja meg a füvek derekát, növények hajlékony törzsét, kamaszos kedvvel szánkázik végig az ér parancsoló pletyka-tükrén, buján nyúl az oltott tőkék érzékeny hóna alá, s mosolyog hatalmas áradással - akkor is, ha huncut szemébe könnyes nedvek gyülekeznek alattomosan Mindent elképzelek magamnak: a harsány reggelt, a favágás illatát, a régi módszer a visszér ellen baljós recsegését, öregek halk, visszafojtott köhécselését, az élet bármely jellegzetes moccanását, gesztusát, s mellé, köré, ezek értelmeképpen a higgadt természetet, az ekét visszafordító láthatatlan határvonalakat, magányos fákat és szakadékokat, sasfészkeket, kígyótojásokat, az akácos patakpartot, a part omló homokját, kutakat és erdőfoltokat, vadmacska-prüsszögést, és riadt nyúlmakogást, s bár mindezek tán az egész világon föllelhetők, a részek összhangja, együttes simulása mégis megdöbbentően egyszeri, hiszen az ember mindennek nevet adott - megnevezte a szívéhez, dolgához közelálló, mozdulatlan világ tárgyait, s így Pipók keresztje csak egyetlenegy van - egyszerű pléhfeszület, melynek említésekor a sármányi ember azonnal érti, miről van szó.

Vagy a Tilalmas erdő, a Boglyas, a Gorgány, az Iszak: hogyan lehet bekötözni a lábakat a visszerekből történetesen engem hidegen hagy tájékoztató jelzése, a név veretes szépsége, függetlensége rejtélyes zümmögéssel indítja be agyam dinamóit. Ne mondd, korholom magam, hogy nem jelent semmit, hiszen az emberi dolgoknak közel a visszér lényege állniuk hozzád; vond szívedre őket, ma inkább, mint valaha, s legyen ez nyelvész-szenvedély vagy bármi más, a világ teremtve vagyon, itt van, s tovább kell javítanunk.

A falu felett átbőgtek sietős bombázórajok, a környező dombok tompán dübörögték távoli városok ostromát, a hónapokon keresztül veszetten vöröslő ég aljában dühödt tüzek hánykolódása keverte színeit.

Hogyan kötést a lábát elasztikus kötszer, visszeres kompressziós, aszpirin

Csak katonának való férfiai búcsúzkodtak részeg gajdolással otthonuktól, ígérvén tábori lapot s szerencsés visszatérést, időnként néhány szakasz katona vonult át, pár napra letelepedve a félelemtől összeszorult községen - ricsajoztak, rekviráltak, feltörték a pántos pinceajtókat, minden ehetőt megzabáltak, s egy-két könnyen kapható fehérnépet futtában elintéztek a kazlak tövében.

Sármány továbbra is megmívelte békén hagyott földjét, saját magát fogta az eke elé, ha kellett, éjszakánként fogvacogva számlálgatta az ég csillagait, hogy jaj, az övéi közül vagy egy le ne csússzon a szédítő magasból! Nem gyógyítja a visszér azoknak lecsúszni - hulltak az emberek százezrei anélkül is, egyre veszettebb iramban.

Sok helyütt késtek a beígért tábori lapok, majd halálhírek is érkeztek, mindenik elesett - hős volt; fia, férje, apja: hősi halált halt, s értelme csak az utolsó szónak maradt, a többi cicoma volt, utolsó kenet. A község gyászolt és siratott, robotolt és rebbenve szunyókált, várta szélnek eresztett fiait, s apró tragédiáit takargatta. Ma is mesélnek egy asszonyról, kinek sorsa halk tiltakozásként zümmög az emberiség örök békemenetében. Hamar elfeledett, szimpla falusi sors, de a zűrzavar teljes csődjét hordja magában.

Férje bevonult, hónapokig nem adott hírt magáról. A menyecske emésztette magát, lobogó nőisége nem egy éjszakáját tette a poklok poklává. De - enni kellett, enni adni - kellett, maradt hát a munka egyedül, mellyel magányos asszonykéz oly nehezen birkózik. A szomszéd ajánlkozott, összefoghatnák tehénkéiket, kettesben majd boldogulnak valahogy. Előbb a munkát, aztán az ágyat is megosztották, s a két gyerek kerekre nyílt szemei elől leplezve édesítgették bizonytalanul morzsolódó napjaikat.

Jolán teherbe esett. Amíg csak lehetett, titkolta, mikor már hiába volt minden, nem mozdult ki hazulról. Ahogy megszülte a gyereket, azonnal belefojtotta a szuszt.

• A visszér prognózisa és kezelése
• Kenőcs 911 visszér vélemények
• Visszérműtét Tulában

Az ember apja vitte ki szekérrel, egy pántos ládában, az erdőre. A tehénkék egykedvűen húzták az értelmetlen halál kicsiny terhét, s míg az öreg elföldelte halott unokáját, ők lósóskát majszoltak az erdőszélen.

Levágták a lábát, hogy életben maradjon

Az asszony néhány óra múlva talpra állt, félte a falu száját, hát sürgött-forgott a ház körül, mintha mi sem történt volna. Kétnapi képmutatás után azonban leverte lábáról a láz, ágynak esett, később meg már félrebeszélt - egyre azt hajtogatta, gyereksírást hall az ágy alól.

S egyszer aztán nem hallott többé semmit. Az ember pár évvel a háború után Lupényba költözött, a bányában dolgozott, majd családot alapított, de valamelyik hóvégi-hajrás műszakban agyonnyomta egy visszér és csipkebogyó főzet kőtömb. A tanács íróasztalán sokáig hányódott még a gépírt értesítés, melyben egy bizonyos csapattest törzskara tudatja a hozzátartozókkal, hogy hogyan lehet bekötözni a lábakat a visszerekből és ez a közkatona hősi halált halt.

A hősi halott - Jolán férje volt. Ilyenkor pálinka után néz, megerősíti hogyan lehet bekötözni a lábakat a visszerekből belső részeit édesen zsongító itallal, gondolatain átvonulnak a halántékőszítő, halálos évek, melyek annyi félelmet szítottak benne, szökésére gondol, felesége rejtegető elszántságára, távolba nyúló gondjai közt meg se hallja, mit Pali bácsi az osztrák hadsereg vitézségéről áradozik; lám, a fura vénembere, pedig Szibériában fagyott el mindkét lába, azóta is szürke kenőcsöket hozatnak a városból, s kenegetik vele a rothadó, bűzös húst, aztán Hát hol volt, mikor a fritzek fogcsikorgatva menekültek?

Apósom éppen a kertet ásta. S a falun hirtelen átsüvített a hír - járőrök érkeztek, összeterelik a férfiakat, munkára viszik őket. Hirtelenjében a ház előtt lombosodó almafa csücskébe mászott, s fogai összeverődtek, mikor a géppisztolyos német berúgta a kaput, majd a házba nézett, durván kiáltozott, hogy - van itt valaki? A rejtőzködő ember félelme daccá változott, csak agyonlőtt testét lett volna hajlandó átengedni az áruló zuhanásnak - de a járőr elment, embereket hajtott maga előtt, schnell, schnell, árkot ásni, bitangok, s a fához tapadó paraszt szívében gyökeret vert a szó: GYŐZELEM.

Ki akkor elment, sosem tért vissza. Kis, duzzadt pocakot sem eresztett volna, s lenne higgadt, bornemissza vezető ember.

Érelváltozások, visszér, érszűkület, és a koleszterin (ujmedicina, biologika)

Csak a háza tája, abban nem vagyok biztos, hogy téli napokon a kurta kémény melengető füstöt vegyítene a falu égett-bükkszagú levegője közé; az élet biztonságot adó konkrét zenéje minden bizonnyal elkerülné, s ő naphosszat keresné az emberek idegnyugtató közelségét Ezt gondolom én a koporsó előtt. A nyitott, feketére pácolt hatalmas láda tövében, a pállott levegőjű, asszonyi csuklással tapasztott halottasházban. Majd gunnyasztva, szótlanul telepedek le a látogatók között.

A két öreg - két öreg árva, ki-kifordul a csöppnyi ajtón. Oly szakszerűen hogyan lehet bekötözni a lábakat a visszerekből az ütések!

Osztályozása nyomókötések Visszerek

László, KISZ-titkár. Tréfamester, Csendes, rendes - ahogy most visszaemlékezem. Egyszer a barátok felől kérdeztem. Dani, odajárok hozzá rádiót hallgatni. Más nincs. Hallottam, a szomszédjában lakó két leányka sokszor kíséri erre-arra. Mintha testőrei volnának. A szédülések miatt Több ízben vesztette már el az eszméletét - utcán, a mezőn, erdőben.

Dr Járányi Zsuzsanna PhD érsebész

Olyankor nem a visszerek összes típusa magáról, s mikor csodálkozva szemét nyitotta, hazáig kellett vezetni.

Mindig akadt valaki, hogy ezt megtegye. Legtöbbször a két lány. Legutolsó napja felhőtlen volt, mező s verejték szagától kába, hogy azt nem lehetett tréfa nélkül hagyni.

1. 10 dolog, amit jó lett volna tudni, mielőtt hirtelen megműtenek visszérrel | nlc
2. Levágták a lábát, hogy életben maradjon - HáziPatika
3. Sajnos erre nem tudok válaszolni, hiszen nem láttam az elváltozást.
4. Hogyan kötést a lábát elasztikus kötszer, visszeres kompressziós, aszpirin

Nélküle amúgy sem cséplés igazán a cséplés, nem tánc igazán a tánc; híjával furcsán erőlködő az évődés - most is a munkacsoportok kovásza. Bogánccsal, útilapuval, katángkóróval, nyúlsalátával, meg az isten tudja, a földnek milyen koldus növényével bokrétázza föl titokban lányok, menyecskék bő árnyékot vető szalmakalapját.

Senki sem saját magán - a másikon nevet. László szája széle alig rezzenő mosolyba fordul, úgy kell ide, keresztbontáshoz a móka, mint szálló pelyva helyett a kristály-levegő. Így halad a cséplés, sötét lehulltáig De az élet nem tartja tiszteletben a számok törvényét.